190 éve született Arany János |
|
2007.03.05. 06:55 |
Arany János életrajza nem olyan látványos, mint a kortárs Petőfié vagy Jókaié. Ifjúkori vándorszínész kalandja kudarccal végződött, s mivel hazatérve idős szüleit súlyos betegen találta, életét mintegy vezeklésként rendezte be, példás hivatalnokká vált. Attitűdjére haláláig jellemző a feladatteljesítő beállítottság; igaz, ennek ellentételeként kifejlődött benne a gúzsba kötve táncoló ember belső szabadsága, a dolgok és a „világ” ironikus, illetve humoros eltávolításának képessége.
|
 |
Merre tolódik a magyar média? |
Kovács Attila |
2007.03.01. 15:25 |
Ha az ember érdeklődés céljából rendszeresen böngészi az internetet, érdekes írásokat, tanulmányokat, elemzéseket találhat. A minap például egy olyan elemzésre lettem figyelmes, mely a médiáról szól. Készítői szerint „egyre erőteljesebb jobbra tolódás” (sic!) figyelhető meg a magyar médiában, melynek eredményeképpen 2015-re egyértelmű jobboldali túlsúly lesz majd megfigyelhető a hazai sajtópiacon.
Hogy mi ebben az érdekes? Számomra csak annyi, hogy az ilyen kutatások eredményét olvasva mindig el szoktam tűnődni azon, hogy vajon melyikünk él elefántcsonttoronyban? A kutatók-e vagy jómagam…? A jelenlegi magyar sajtópiacot nézve „erőteljes jobbra tolódásról” beszélni ugyanis több, mint furcsán hat.
|
 |
„Igenis él a MIÉP-IT!” |
Kovács Attila |
2007.02.16. 12:39 |
Vajda Sándor Csaba a MIÉP Ifjúsági Tagozat Országos Elnökségének tagja, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke
Csonka-Magyarország északkeleti szegletében, a Bodrogközben régóta jó eredményeket produkál a MIÉP. A térségben a párt évek óta jócskán átlépi az 5%-os parlamenti küszöböt, a tavaly őszi helyhatósági választásokon pedig ismét polgármesterré választották a pácini Barati Attilát. Ezek mellett a MIÉP Ifjúsági Tagozata is figyelemre méltóan működik. A Magyar Fórum ez utóbbi szervezet helyi vezetőjét Vajda Sándor Csabát faggatta.
|
 |
XV. Karcsa Kupa Teremlabdarúgó Torna |
Vajda Sándor |
2007.02.08. 14:44 |
Február 3-án rendezték községünkben a XV. Karcsa Kupa Teremlabdarúgó Tornát, melyen csapatunk is részt vett. A tavalyi második hely után bizakodva vártuk az idei megmérettetést, de végül a harmadik helyen végeztünk. A csapat tagjai voltak: Balla Sándor, Bányácski Ádám, Bányácski Tivadar, Demjén József, Dókus Zsolt, Kajati István, Kopcsai János, Szabó Sándor, Sárosi Tibor, Seres Tibor, Tóth János valamint e sorok írója.
|
 |
1947. FEBRUÁR 10. „ II. TRIANON ” |
|
2007.02.06. 15:55 |
„…András a lefejezett testvére, Sándor vérében hajtotta fejét a tőkére, a még rángatózó test mellett…
Három fejszevágás sem végzett vele. Akkor egy román belélőtt, kétszer, arra lassúdott el a test”
1944. év nyara és 1949 vége között a Kárpát-medencében élő magyar lakosság származása miatti üldözése, rabszolgamunkára szállítása, „gulag”-ra hurcolása és legyilkolása valamint a bolsevik megszállás, rengeteg áldozatot követelt. Ez a tragikus időszak a magyar nemzet számára mintegy másfélmilliós emberveszteséggel, az 1920-ban elrabolt, majd részben – a bécsi választott bíróság döntése alapján - visszatért területek újbóli elvesztésével és hatalmas gazdasági, anyagi pusztulással járt.
|
 |
Horthy Miklós halálának 50. évfordulója |
|
2007.02.06. 15:51 |
Február 9-én lesz kerek ötven esztendeje, hogy nagy önuralommal viselt méltatlan és igazságtalan portugáliai száműzetésben, Estorilban elhunyt vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzója. Horthy a magyar történelem során, nem számítva az Erdélyben működő Lodovico Grittit, ötödikként viselte ezt a méltóságot, melyet elődei: Hunyadi Jánostól, Szilágyi Mihályon és Ampringen János Gáspáron át Kossuth Lajosig alig pár hónapig mondhattak magukénak. S bár a magyar történelem, Kölcseyt idézve, tele volt zivataros századokkal, talán egyetlen kormányzónak sem kellett olyan kilátástalan helyzetben átvennie hivatalát, mint Horthy Miklósnak, talán egyetlen kormányzónak sem kellett kivívnia a hont olyan mély süllyedésből, mint neki.
|
 |
Magyar öntudatú forradalom |
Csurka István |
2007.02.01. 15:48 |
világ legfélrevezetettebb társadalma jelenleg a magyar. Az erőszakosan terjeszkedő globalizáció profitszerző nagy vadászatain mindenütt a manipuláció ricsajozói a felhajtók, a magyarországi manipulátorok azonban mindenkin túltesznek. A rendszer és különösen a Gyurcsány-kormány fennmaradását napjainkban szinte kizárólag a módszeresen hazudozó, félrevezető, botrányt botránnyal elfedő médiumoknak köszönheti. A közszolgálati televíziótól az ATV-ig, a Népszabadságtól a Klubrádióig, talán a Duna Televízió és néhány kisebb adás halvány kivételével valamenynyi orgánum a félrevezetés szolgálatában áll.
|
 |
Jobban van a Fekete Párduc! |
Kovács Attila |
2007.01.28. 16:18 |
Január elején aggasztó hírek láttak napvilágot Grosics Gyulával kapcsolatban. Kiderült, hogy az Aranycsapat kapuvédője otthonában, minden előzmény nélkül rosszul lett és kórházba került, ahol alapos kivizsgálást rendeltek el számára. A rövidesen 81. születésnapját ünneplő Fekete Párduc állapota felől a Magyar Fórum is érdeklődött.
|
 |
Kedves látogatók! |
Vajda Sándor |
2007.01.23. 11:17 |
A napokban jelentős esemény történt honlapunk működésével kapcsolatban. A látogatások száma átlépte a bűvös ezres határt. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, hogy bizalmával megtisztelt minket és szánt néhány percet az oldal megtekintésére.
|
 |
A HAZÁÉRT ÉS A HITÉRT |
|
2007.01.18. 14:15 |
450 éve született és 400 éve halt meg Bocskai István, Magyarország és Erdély koronás fejedelme, a protestánsok által "a magyarok Mózesének" is nevezett államférfi.
|
 |
Wass Albert 99. születésnapja, Csömör |
|
2007.01.15. 14:32 |
ERDÉLY CSODAKRÓNIKÁSA
születésének 99. évfordulója alkalmából ünnepi estet rendezünk az író
tiszteletére.
Az immár hagyományossá vált, hetedik alkalommal megrendezésre kerülő
nagyszabású esemény helyszíne a csömöri Evangélikus Templom (2141
Csömör, Szabadság út - Petőfi u. sarok).
|
 |
Don-kanyar - 1943. január 12-13 |
|
2007.01.10. 15:49 |
Kevés olyan tragédiája van a magyar (had)történelemnek, amely akkora létszámú halott, eltűnt és sérült katonát eredményezett, mint az 1943. január 12-én kezdődő doni áttörés. Ennek kezdetei 1942 elejéig nyúlnak vissza, amikor is fordulat következett be Magyarország második világháborús katonai részvételében. A Barbarossa-terv meghiúsulása, valamint az 1941-42-es téli szovjet ellentámadás során elszenvedett személyi és anyagi veszteség arra sarkallta Hitlert, hogy határozottan követelje szövetségeseitől hadseregeik nagyobb arányú bekapcsolódását a hadműveletekbe.
|
 |
99 éve született Wass Albert |
|
2007.01.03. 12:08 |
Cegei és szentegyedi gróf Wass Albert 1908 január 9-én született a Kolozs vármegyei Válaszúton. Szülőházát azóta lerombolták, konzervgyár áll a helyén, második otthona, a cegei kastély is áldozatul esett a rombolási dühnek: nyoma sem maradt, Olténiából betelepített románok házai állnak az egykori magyar földesúr hajlékának helyén.
|
 |
184 éve született a szabadságharc költője |
|
2007.01.02. 14:00 |
Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – 1849. július 31.?), magyar költő, forradalmár, nemzeti hős.
„Külföldön Petőfi a legismertebb költő máig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában” – írja Németh G. Béla a költőről. (A magyar irodalom története. Kossuth Kiadó, 1982.,170. old.)
„Nincs még egy költő a világirodalomban, akinél az élet és költészet oly tökéletes egységet alkotott volna, mint Petőfinél” – említi Fekete Sándor (Így élt a szabadságharc költője, 1972., 7. old.).
|
 |
Boldog Új Évet Kívánok! |
Vajda Sándor |
2007.01.01. 14:07 |
Minden kedves látogatónak eredményekben és egészségben gazdag, sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánok a Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági Tagozatának nevében. |
 |
Horthy a kormányzó |
Vajda Sándor |
2006.12.21. 18:35 |
Amikor értesültem arról, hogy Koltay Gábor filmet forgat Horthy Miklós életéről, és kormányzóságáról örültem. Örültem, azért mert talán végre a film által lehullnak azok a „vádak” melyekkel a kommunista rendszer főideológusa illette, elhitetve emberek millióival, hogy a két világháború közötti Magyarországon „fasiszta rendszer” volt. Sajnálattal értesültem később, hogy a „hazai” mozik nem tűzik műsorukra az elkészült alkotást, mindössze az Uránia mozi az amely „lehetetlen időpontban” játssza. Pedig ez az a film, amit MINDEN MAGYARNAK LÁTNIA KELL!
|
 |
Falurombolás Gyurcsány-módra |
Medveczky Attila |
2006.12.21. 14:20 |
A Magyar Igazság és Élet Pártja a kistelepülések elleni merényletnek tartja, hogy a falvak pályázati lehetőségei még jobban leszűkülnek, az oktatás terén további intézménymegszűntetések lesznek. A postahivatalok bezárása, a vasúti szárnyvonalak megszüntetése, a hatosztályos iskola bevezetése mindazt bizonyítják, hogy a falvak lopakodó züllesztése folyik.
|
 |
Újabb kormányzati pofon az egyetemistáknak |
Medveczky Attila |
2006.12.15. 06:32 |
MIÉP a fôiskolások és az egyetemisták, tehát a jövendô magyar értelmisége elleni akcióterv egyik elemének tartja azt, hogy megszűnik az esti és a levelezô tagozatos hallgatók vasúti kedvezménye, a nappali tagozatos egyetemisták és fôiskolások pedig csak a lakóhelyük és az iskola között utazhatnak ötvenszázalékos kedvezménynyel, egyéb vonalakon megszűnik számukra a kedvezményes utazás.
|
 |
Bárdossy László (1890 - 1946) |
|
2006.12.10. 15:44 |
Bárdossy személyéről és tetteiről kivégzése óta folyik a vita. Egyesek, többek közt Schmidt Mária történész ugyanis az 1945 utáni első kirakatper áldozatát látják benne. A MIÉP 2001-ben a Legfőbb Ügyészségnél perújrafelvételt kezdeményezett ügyében. Mások minden kétséget kizárólag megállapították hogy az egyik legnagyobb magyar háborús bűnös volt, és a mostani szerecsenmosdatási kísérletek igen sajnálatos módon árnyat vetnek a mai magyar társadalom bizonyos köreire is.
|
 |
„Kárpát-medencei indián vagyok” |
Kovács Attila |
2006.12.06. 22:21 |
Tolcsvay Béla énekmondó 60 éves
A közelmúltban ünnepelte hatvanadik születésnapját a magyar zenei élet egyik legkiválóbb és vállaltan nemzeti elkötelezettségű zeneszerző-énekese – vagy ahogyan önmagát nevezi – énekmondója, Tolcsvay Béla! Az erdélyi felmenőkkel is rendelkező művész kézséggel fogadta a Magyar Fórum megkeresését. Eredetileg az volt a szándékom, hogy elmegyek a zuglói Thököly-Klubba, és „második otthonában” keresem fel őt. Ezt ugyanis Tolcsvay Béla keltette életre és maga is gyakran zenélt ott a Tolcsvay-Trióval. A Thököly-Klub azonban jelenleg nem üzemel…
|
 |
|